Aranypenna

Ha szeretnéd nálunk megosztani a történeted, akkor küldd el nekünk e-mail-ben! Mielőtt bármit is küldenél,  kattints:

 
 
 
Szerkesztők Aimi és Emilly
Elérhetőség: aranypenna.info@gmail.com
Nyitás 2016.03.18.
Téma anime fanfiction
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory

 

 
Írói kisokos
1. Alapok, helyesírás, párbeszédek helyesírása, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők

 

 
 
Jiraiya Tolla
Szabályzat
Kulcsok 2017
Történetek 2017

 

 
Társoldalak





 
Kedvenc linkek



 
Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 

10. fejezet

Utakata már a bejáratnál várta Sasukét, aki akkor érkezett meg. Készült az indulásra, hogy hazatérhessen végre, hiszen mindenhol jó, de a legjobb otthon. Alig várta, hogy magához ölelje a feleségét, akit eddig hanyagolt. De mielőtt elment volna egy pár percet még kért az Uchihától, hogy beszéljenek. Sasuke nem szeretett sokat felesleges dolgokról beszélni, de mivel úgyis hamarosan újra nyugalom lesz a palotában, így pár percet szánt rá.
– Sakura most alszik, és nem próbálkozott a szökéssel, de mivel itt van nagyon nehezen fog tudni felépülni, ezért még napokon keresztül lehet, hogy az ágyat fogja nyomni. 
– Legalább veszteg marad addig. 
– Hát van igazság abba amit mondasz, de azt jó, ha tudod, hogy beléd esett. Ragyognak mindig a szemei, ha szóba kerülsz...igazi tapasztalatlan szűz lány. Pont jó arra, hogy a kedvedet töltsd ki rajta. 
– Ennél ostobább ötlet nem jutott az eszedbe? 
Utakata forgatta a szemeit, mert tudta, hogy Sasukénak is tetszik a lány, hiszen igazi természetes szépség. És ha picit sem keltette volna fel az érdeklődését, akkor nem bajlódott volna azzal, hogy hajnalig ott legyen mellette és ellássa. 
Hát ő megtette amit tőle telt, most már csak azon múlt minden, hogy mi volt a sorsukban megírva. Talán Sakura majd be tudja gyógyítani Sasuke szívén a mélyen tátongó sebeket, amik oly sokáig kínozták, és tették olyanná, amilyen. Ezzel a tudattal hagyta el Utakata a birodalmat, ahol eddig vendégeskedett. 

Sakura megint látta a varjút, de most nagyon messze volt tőle, és egyre messzebb és messzebb szállt. Majd hirtelen varjúhad közeledett és körbe repülték. Csapkodtak a szárnyaikkal levegőt gerjesztve, a hangjuk hangosan szólt. A vörös szemek cikáztak körbe-körbe, nagyon közel Sakura körül. Igaz közel repültek, de egyszer sem érintették meg. A hangos károgás közepette Sakura egy hangot hallott: „Kerülj közel hozzá!!!!!!” 
Sakura abban a pillanatba kinyitotta a szemeit, és kalapáló szívéhez tette a kezét. Azt a hangot, ami az álmába hallott, soha nem hallotta azelőtt. Meg nem is hallotta tisztán a károgó kórus miatt, és az a hang is nagyon halkan hallatszott a fülébe. Olyan volt, mintha az első varjú, aki folyamatosan távolodott azt üzente volna neki. Kihez kerüljön közzel? Mi oka lehet ezeknek a hirtelen jövő álmoknak.? Ez nem sima álom, hanem álmon keresztül üzentek neki. 
Mikor kinézett az ablakon látta, hogy most valóban az ablak üvegen keresztül nézett be rá a varjú vörös szemeivel. Türelmetlenül ugrált és kopogtatott az ablakon. 
Sakura kimászott az ágyból, a takarót maga köré tekerve, hiszen a borogatás még mindig ott volt neki. Bizonytalan lépésekkel ment lépésről-lépésre a falhoz támaszkodva. Valóban itt teljesen elgyengült, és ezért a gyógyulás sem ment neki olyan könnyen. Nehézkesen kibotorkált, egyenesen a varjú vörös szemei nézett, de mikor olyan közel került hozzá, hogy megérinthesse, egy hang akadályozta meg. Reflexszerűen hátrafordult, és meglátta Suigetsut hatalmas kardjával, amit még nagyon jó fizikai képélességekkel megáldottaknak sem sikerül mindig felemelniük. 
– Szökni próbálsz?!
– Nem, nem, csak egy varjút láttam itt, és kimentem hozzá.
Suigetsu elkezdett kacagni, majd gyilkos pillantással nézett az előtte álló lány szemeibe. Aztán megjelent Sasuke, aki magyarázatot követelt. A szürke hajú férfi persze rögtön a saját következtetését mondta el, miszerint Sakura újra szökni próbált. 
– Ez hazugság. Egy varjat láttam, ami az ablakon keresztül figyelt engem a vörös szemeivel.
– Ennyire hülye nővel nem találkoztam. Hahó kislány, itt már több éve nem lehet látni egyetlen egyet sem.
Sasuke a sötét szemeivel nézte Sakurát, aki lesütötte a szemeit. Suigetsu elégedetten mosolygott, mivel neki volt igaza. Csakugyan ezen a környéken régóta nem leltek varjúra. 
– Nyugodtan próbálkozhatsz a szökéssel, de ne feledd, többet nem mentem meg az életedet. Azonnal betakarodsz a szobába, és többé nem jöhetsz ki onnan. – mondta Sasuke, és a hangja hallatára mindkettő személynek meghűlt a vére, és elsápadt. 
– Nem is kértem soha, hogy megments...aljas, szívtelen vagy. Egy ilyen férfit....Nincs olyan nő, aki képes lenne beléd szeretni. 
Suigetsu mukkanni sem mert, hanem félelemtől rezgő lábaival hátrált. Kevesen voltak, akik vissza mertek szájalni a rettegett Uchihának. Ha elő is fordult, nem élték meg a másnapot. Sasuke szemei vörösen kezdtek el izzani, majd csak azt lehetett látni, hogy Sakura a földre rogy és nehezen veszi a levegőt. 
– Ne kerülj a szemem elé, ameddig nem adok engedélyt rá. – mondta Sasuke, és eltűnt abban a minutumban. 

Napok teltek el, és Sakura ki sem merészkedhetett a levegőre. Senki nem nyitotta rá az ajtót, kezdte azt hinni, hogy valóban képzelődött. Az álmában kapott üzenetről gondolkodott, mivel eddig nem jött rá, hogy ki üzenhette azt neki, és kihez kell közel kerülnie. Ezen a helyen mindenkitől félt, különösen a jóképű Uchihától. Eddig semelyik férfi nem dobogtatta meg a szívét, ezért nem is érzett szerelmet eddig, de mióta találkozott a rideg férfival, ismeretlen érzések kerítették hatalmukba, olyanok, amiket eddig soha nem tapasztalt. A szíve gyorsabban kezdett el verni, ha látta a férfit, és elpirulva csodálta. Sokszor feltette magának ezt a kérdést naponta: Hogy tudtam beleszeretni egy ilyen férfiba????
Unalmas óráiban az ablakon nézte a tájat, ahová nem mehet ki. Alig kapott enni valamit, csak vizet kapott többet, nehogy kiszáradjon.

 

Eközben Sasuke a szobájában volt gondolkodás közepette. Tisztába volt azzal, hogy lehetetlenség, hogy a lány látott volna egy varjút. Varjakat azóta nem lehetett látni, amióta a bátyja meghalt. Ismerte a fivérét, és tudta, hogy mindig segíteni akart neki, de mióta nincs az élők világában, onnantól kezdve nem tudta a segítségét és a tanácsát kikérni. 


A kaminari vezető is idegbeteg lett, amiért eltűnt a nemes angyal rabja, és nem találták sehol, pedig mindenhol kerestette. Mindenkit megkérdezett, hogy nem-e tudnak róla valamit, de senki nem tudott semmit, akik tudnak, azok meg mélyen hallgattak. Nem unták meg az életüket, és noha nem beszéltek nyilvánosan róla, a többség tudta, hogy Sasuke már az öregnél is erősebb, és kegyetlenebb. Eme okból neki fogadtak hűségét, és sokan kémkednek neki, ha nem tartózkodott ott. 

A szobában félhomály és hűvös uralkodott, az egész helyiség fagyosan rideg volt. Persze az egész palota ilyen hátborzongató kinézetett sugárzott, aki nem szokta meg vagy nem járt itt többször, azoknak felállt a szőr a hátukon. Sok angyalra ez a hely negatívan hatott, az erejük és az egészségük teljesen legyengült. Csak két angyalklán érezte jól magát e vérfagyasztó ridegség központjában. Az előbb megemlített két klánt pont ez a környezet erősítette meg, itt  volt teljes a hatalmas erejük, amit más helyeken vissza kellett nyomniuk. Sasuke nem is foglalkozott tovább ezzel a badarsággal. Az a lány nyilván hirtelen talált ki ilyen mesét, hogy megússza az engedetlensége miatti büntetést.

Aznap éjszaka Sakura nyugtalanul kezdett forgolódni az ágyban. Megint meglátogatta őt a fekete szárnyas lény, és égető vörös szemeibe látta a tükörképét. Majd egy ismét hallotta azt a hangot, ami előző álmába is üzent neki. „Kerülj közzel hozzá! Ne félj tőle!” 
Sakura körbenézett, hátha megpillanthatja azt a személyt, aki üzent neki. Különös módon, amikor először meghallotta ezt a hangot félt tőle, mivel ezen a helyen minden félelmetes volt a számára. Viszont most, hogy másodszorra hallja a hangot, érezte, hogy az a valaki vagy valami megbízható. Olyan bölcs, és kedves volt az a hang, hogy nem tudta elképzelni, hogy a tulajdonosa ártani akarna neki. Majd hirtelen a semmiből rengeteg varjú jelent meg csattogtatva szárnyaikat, és hangosan kórusba károktak, hogy elnyomják a hangot. Aztán amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak, és utána néma csend lett. A fővarjú még mindig nézte a rózsaszín hajú lányt, majd lassan kezdett ő is eltűnni. Sakura közelebb akart menni a varjúhoz, de amikor kinyújtotta a kezét, hogy megérintse ijedten vette észre, hogy véres a keze. Ijedten nézte a vértől ellepett kezeit, majd a ruhája is teljesen vér vörössé vált. Ez látva felriadt és kapkodva vette a levegőt. Majd észre vette megint a varjút, aki a csőrével próbálgatta kinyitni az ablakot. A Haruno lány segített a madárnak, de mikor kinyitotta az ablakot, akkor a varjú szélsebesen elrepült a sötét égboltra. Sakura akkor vette észre, hogy az a szürke hajú férfi néz vele szembe. 
– Hülye egy lány vagy, ha megint szökéssel próbálkozol. Ha eddig nem esett bajod, akkor most már fog. 
– Várj, félreérted. Megint itt volt az a varjú.
– Még hazudozol is! Vésd jól a kicsi eszedbe, hogy Sasuke-kun bármikor elveheti az életedet! Ha azt a nőt is megölte, akit szeretett, akkor téged sem esik majd nehezére! – kiabálta Suigetsu mérgesen. 
Akkor megjelent egy másik férfi, aki lenyugtatta a kiabáló Suigetsut. Juugo figyelmeztette a cimboráját, hogy ezt nem kellett volna elmondania, mert ha kiderül, akkor ő is porul fog járni. Sajnos a szürke hajú férfi mindig is olyan volt, hogy előbb beszélt, aztán gondolkodott. 
Sakura megunta őket, így becsukta az ajtót. De nem tudta kiverni a fejéből a hallottakat. Sasuke-kunak már volt szerelme, akivel hidegvérrel végzett. Magát gyötörte azzal, hogy miért pont az Uchihába kellett beleszeretnie. Mindenét elvesztette, és úgy tűnik soha nem lehet már boldog. Örökké rabként kell élnie.

Még nincs hozzászólás.