Egy messzi helyen, ahol a meleg és a hideg színekkel rendelkező pompázatos szivárványok ékesítik a tájat, a közelben egy palota magaslott közülük ki, amely a természeti csoda színeit viselte büszkén. A szivárvány hidat biztosított a föld és az ég, a spirituális és az anyagi világ között. A palota ura őrizte ezt a hidat, hogy nehogy valaki kárt tegyen a természet egén vagy földjén. Különböző nagyságú buborékok lebegtek sűrűn e-tájon, ha egy-egy hideg szellő errébb repítette őket, szépen vissza tértek a közelbe. 
Bent a palota egyik szobájában egy nő ült az ágyon teáscsészét fogva két kezében. A homloka és a csuklóitól a könyökéig fáslival volt körbetekerve. Semmitmondó tekintettel nézte mereven a kihűlt teát, mikor az ajtó elhúzódott és egy fiatal lány lépett be hozzá. A nő meg sem moccant, hanem tovább nézte a folyadék nyugodt felszínét. Hotaru mély levegőt vett és mosolyogva elvette a teát a lábadozó kezei közül, hogy megmelegítse neki. Mikor a vörös tűzlángok megjelentek, a nő megijedt és onnantól kezdve nem is  volt hajlandó átvenni a csészét. A fiatal szőke hullámos hajú lány ráhagyta és elkezdte lecserélni a kötéseket. Mikor a régi elhasznált fáslik lekerültek, a kezén a tűz nyomai látszódtak. 
- Mondja, még mindig nem emlékszik többre az életéről?
- Nem. Hálás vagyok a gondoskodásért nektek, de fogalmam sincs arról, hogy van-e családom. Egyedül azt tudom, mióta felébredtem itt, hogy a tűz mindig fájdalmat okoz és félni kell tőle. 
Hotaru nem akarta tovább ezzel a témával fárasztani a nála idősebb hölgyet, ezért másról kezdett el vele társalogni.

A sötétség birodalmában Sasuke a palotája egyik kősárkány szobrának tetején ült és a tiszta éjszakai eget nézte. Az égen egy árva csillagot sem lehetett látni, mégis olyan volt mintha folyamatosan nézne valamit. Egyszer csak egy nagy villám csapott le mögé váratlanul.
- Héj, azért nem kellene egy régi jó barátot megölni, mert rossz hangulatodban vagy. - monda Utakata, aki a vele háttal ülő férfira nézett, majd az égre - Ez az éjszaka arra a régi késői éjszakára emlékeztette...Pár év telt el és te még mindig nem tudod elfeledni?
- Hallgass el! - dörögte Sasuke, mire az ég is hatalmasat dörrent a hangja után. 
Utakata pár lépést hátrált, de elég könnyen viselte az Uchiha haragját. Régről ismerték egymást és hasonló sorsuk is volt. Mindketten egyedül voltak a világban, mivel hamar árvak lettek, és ennek okából hamar harcba küldték őket. A kezüket rengeteg vér szennyezte, és abban az időbe a sikeres győzelem után nőkkel töltötték az éjszakákat jutalmukként. 

Sakura mostanáig zokogott, mivel a férfi nagyon erősen felpofozta, hogy az arcán vörös tenyér enyomat volt és fel is dagadt neki. Minél előbb el akarta hagyni ezt a helyet, ezért gyorsan kiment a szobából és elmenekült. A folyó mellett ment, mivel nem innen eredt, hanem onnan, ami távol volt a palota közeléből. Mezítláb ment hosszú órákon keresztül és hátra sem nézett egyszer sem. Nem érezte már a lábát a sok kutyagolástól és véresre sértették a kövek a talpát. Sehol sem volt biztonságban, mindenki bántotta, ezért tudta, hogy sok helyen kell megfordulnia, hogy nyugodt életet élhessen, nem attól félve, hogy mikor akarják megölni. Noha már messze járt, minden kis apró zajra riadtan hátra nézett és gyorsabbra fogta a tempóját. 
Mikor már egy lépést sem tudott tenni egy fának támaszkodott, amiről egy nagytestű kígyó tekerte körbe magát rajta és egyre jobban szorította. Nagyon erős volt a kígyó szorítása és elkezdett segítségért kiabálni, de csak kétszer tudta elhagyni az ajkat a segítség hangja. Utána eszméletét vesztette, mivel a nyálkás hüllő belemélyesztette méreggel átitatott fogait. 

Később felnyitotta a szemeit, majd rögtön lecsukódtak. Onnantól csak pár hangot hallott: „ Mindig bajba kerül ez a hülye. Legközelebb nem fogok utána menni.” Felismerte ezt a rideg hangot, majd utána semmit sem hallott. 
Majd mire a méreg hatása kezdett szétterjedni a testében, a teste égett a forróságtól és iszonyú kínokat élt át. Vergődött a fajdalom miatt, de néhányszor erősen szorító kéz fogta le. Már virradt, mire kicsit tompulni kezdett a fájdalma. Sokart vergődött és erősen szorította azt a kezet, ami olyan sokszor szorította. Onnantól képszakadás volt. 
Álmában egy varjat látott, aminek ugyanolyan vöröses izzó Sharingan szemei voltak. Hangosan károgott, de valami oknál fogva csak a szemébe nézett.

Mikor magához tért az egész teste zsibbadt, és csuklói fájtak a szorítás miatt és a mellkasán és a fején borogatások voltak. Ráeszmélve, hogy melleit csak az a hideg borogatás takarta, gyorsan felült és a kezeit a mellei elé kapta. De ez nem volt túlzottan jó ötlet, mivel a világ elkezdett forogni vele. - ~ Sasuke-kun mentett meg engem? Nem vagyok biztos benne, mert olyan homályos a tegnap éjszaka... VÁRJUNK!!! HA VALÓBAN SASUKE-KUN HOZOTT VISSZA IDE, AKKOR Ő LÁTTA EL A SÉRÜLÉSEIMET IS?!!! ~ - ezt gondolván menten elvörösödött, mikor még szorosabban vonta maga köré a karjait. 
- Szóval felébredtél. Akkor szerencsére túl élted - ment be hozzá Utakata, akinek tényleg megkönnyebbült az arca.
Sakura ijedten rántotta magára a takarót és gyorsan hátat fordítva lefeküdt az ágyba. Életébe nem látta ezt a férfit, aki tényleg őszintének látszott, de mostanra megtanulta, hogy itt senkiben sem bízhat. A barna hajú férfi pislogott a lány reakciójánn és belekotort a hajába, mivel előre látta, hogy nem lesz egyszerű meggyőzni arról a lányt, hogy ő az egyedüli, aki nem akar ártani neki. Éppen ellenkezőleg, hiszen segíteni akar neki abban, hogy az anyjával újra együtt lehessenek, hátha így az ő védelmét élvező nőnek visszatérnek az emlékei. Nyugodtan, törökülésben leült az ágyától nem messze és figyelte Sakurát. 
- Mit akarsz tőlem? - kérdezi Sakura. 
- Nekem kell figyelnem rád addig, ameddig Sasuke-kun távol van. Tegnap nagy veszélybe sodortad magad, ha nem tudom rábeszélni Sasuke-kunt, hogy menjünk érted, nem élted volna meg a reggelt. Nagyon dühös volt rád.
- Akkor neked köszönhetem az éltemet...
Sakura majd elhallgatott és szomorúan még jobban magára húzta a takarót. Rosszul esett neki, hogy Sasuke-kun simán ott hagyta volna meghalni. Sírni lett volna kedve emiatt. Maga sem értette, hogyan tudott beleszeretni az Uchihába, aki megvetette és semmire sem tartotta. 
- Nem csak nekem. Ha el is mentem volna érted, én egyedül nem tudtalak volna megmenteni, mert Sasukénak az egyik bestiája mart meg téged. Leegyszerűsítve: csak ő tudta megmenteni az életedet a halálos méregtől. 
Sakurának erre elkerekedtek a szemei és hitetlenkedve ült fel és fordult a férfihoz. Annyi kérdése volt, amik a fejébe cikáztak, és amelyeket a jelenlévő férfira akart rázúdítani, de nem tehette. 
Utakata látva a lány viselkedését, elmosolyodott.
 

Később, mikor Sakura egyedül volt a szobában az álmán gondolkodott. A varjún, akinek ugyan olyan perzselően izzó szemei voltak, mint néha a rideg Uchihának. Olyan volt, mintha valamit tudatni akart volna vele, csak sejtelme sincs, hogy mit akart a madár a tudtára adni.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.