Sasuke lement az alaksorba, ahová az apja szokott mindig lemenni, ha a feszültségét akarta levezetni vagy ha az unalmát akarta elűzni. Fugaku éppen az asztalon lévő töltényeket helyezte a pisztolyába és komoran becsapta a vasláda fedelét, ahol a töltényeket tárolta. Az alaksorban nem volt sok minden, ezért minden zaj betöltötte a helyiségét. A barna hajú szigorú férfi katonai terepgatyát viselt és a kezén berepedezett a bőre.
- Hallottad a hírt, hogy lányod lesz? Nem akartam, hogy elvedd ez a kis senkit, aki nem illik bele a családunkba.
- Könnyen felejtessz már öregségedre apám! Múltkor is mondtam, hogy ne merj így beszélni Sakuráról. Lányunk lesz, és még ha nem is örülök annyira neki, nem fogom emiatt kevésbé szeretni őt. - mondta Sasuke.
Fugaku arcán a teljes ledöbbenés látszott, teljesen másképp reagált a hírre a kisebbik fia, mint amire számított. Szinte hihetetlen volt számára, hogy a fia ennyire képes védelmezni azt a tudatlan kislányt. Kínjában csak nevetni tudott, ami nagyon nagy ritkaságnak számított, az ember egy kezén meg tudta volna számolni, hogy a barna hajú Uchiha hányszor nevetett élete során. Ledobta az asztalra a töltött pisztolyt és az asztalnak dőlt.
- Furcsa tőled, hogy ennyire védelmezel valakit. De az még mindig rejtély számomra, hogy hogyan voltál képes egy ilyen lányba beleszeretni. Viszont azon gondolkodtál, hogy mi lesz, ha nem leszel a közelébe, hogy megvédhesd? Hiszen te tudod a legjobban, hogy mennyi veszély fenyegetheti.
Sasuke közelebb ment az apjához és farkasszemet néztek egymással.
- Meg fogom védeni mindenkitől, senkinek nem kegyelmezek, még neked sem. Nem tudom, hogy tudtam beleszeretni, ez még nekem is rejtély.
Fugaku mosolyra húzta a száját és az arcán büszkeség látszódott. Pont olyanná váltak a fiai, amikké nevelte őket. Nehéz volt beismernie, de a kisebbik fia még őt is túlszárnyalta kegyetlenségben. Amikor lemondott a vezetőségről gondolkodott, melyik fiának adja át a kegyetlenségekből és véres döntésekből álló vezetői posztot. Sokáig azt hitte, hogy Itachi erre a legalkalmasabb, de hamar rájött, hogy tévedett. Az idősebbik fia is kegyetlen volt, de hamar ellágyult a szíve és a vezető, aki a maffia csoportok sokaságát vezeti, nem lehetett könyörületes.
Örömteli büszkeséggel töltötte el, hogy helyesen döntött. Sasuke méltó utódjává vált és nem telt bele sok időbe, míg nem jobban rettegtek a fiától, mint annak idején tőle.
Belenyúlt terepmintás gatyája mély zsebébe és elvette a cigarettás dobozt. Kivette belőle egy szálat és az öngyújtója nagy lángjával megnyújtotta az elejét.
- Sokan azt hiszik, hogy én voltam a legkegyetlenebb vezető, de tévednek. Az én apám Uchiha Hidetsugu volt a legkegyetlenebb, és te nagyon hasonlítasz rá. Biztos vagyok benne, hogy nagy dolgokra vagy hívatott és még jobban rettegni fognak tőled, mint anno Hidetsugu nagyapádtól.
Sasuke hátat fordított az apjának és a lépcső felé vette az irányt, ahová a homályos lámpafény nem ért semmit. Csak azok tudtak magabiztosan fel-le járni az alaksor sötétbe burkolózó lépcsőin, akik sokszor jártak már ott.
A nappaliban Sakura kezdett megnyugodni, de az arca még mindig könnyes volt és a papírzsepijét szorongatta a kezében. Lehajtott fejjel nézte a kezét és akkor sem emelte fel, amikor szerelme belépett a szobába. A nappaliban néma csend honolt, semmi hang nem zavarta meg a nyugalmat.
- Kapd össze magad, mert indulunk. - parancsolt a feleségére Sasuke rideg hangon.
Sakurát még jobban elszomorította a férje rideg viselkedése. Mindig kedvére akart tenni, de akár mennyire is próbálkozott, az esetek döntő többségében csak csak feldühítette.
Mikor a kocsival a piros lámpa előtt álltak az eső folyamatosan mosta az ablaküveget. A viharfelhők között dörgött a sötét ég, még jobban zúdítva lefelé az esőt. Eddig a két szerelmes nem szólt egymáshoz, de a piros lámpánál a várakozáskor Sakura beszélni szeretett volna a férjével.
- Nem örülsz kislányuknak? Te is fiút szerettél volna mint az apád?
- Örülnöd kéne, hiszen te akartál kislányt. - mondta Sasuke nem válaszolva a kérdésre.
Sasuke a feleségére nézett, aki a gömbölyödő hasát simogatta. Mivel látta, hogy nagyon szomorú, ezért csak annyit mondott neki: „Örülök neki”. Erre Sakura boldogan rámosolygott, hiszen attól tartott, hogy imádott férje nem fog örülni a kislányuknak. Sasuke nem mutatta ki, de legbelül örült, hogy Sakurát újra mosolyogni látja.
Este tizenegy óra körül Sakura bement a férjéhez az irodába. Szegény nagyon fáradt volt, de a szerelmével akart lenni, hiszen a napok többségében nem volt otthon. Persze így is sokszor szoktak szeretkezni, de utána az Uchiha mindig kiment a hálószobájukból, hogy a többi ügyeit is el tudja intézni.
- Mért nem alszol? - kérdezte Sasuke és odament Sakurához.
- Veled szeretnék lenni.
Sasuke odavezette fiatal feleségét a kanapéra és leültek rá. Sakura rögtön érezte, hogy a kislánya elkezdett mocorogni a hasában. Megfigyelte, hogy kisbaba amint meghallotta az édesapja hangját, rögtön ficánkolni kezdett. Megfogta a férje kezét és hasára tette. Sasuke férfias keze alatt érezte rugdosó kislányát, majd kicsit később elvette és megcsókolta a feleségét.
Sakura tudta, hogy a férje nem nagyon érzelgős és nem nagyon mutatta ki az érzelmeit, de tudta, hogy neki is örömet okozott, ahogy érezte a gyermekük rugdalózását.
Február tizenegyedikén Konan megszülte két fiát és szerencsére hamar ki is engedték mindhármójukat a kórházból. Az elsőként született kisfiút Kazunak még másik fiúkat Gonshironak nevezték el. Kazu narancssárga hajú és szemű volt, és már most látszott is rajta hogy nagy csínytevő lesz majd. Öccse ezzel szemben kék hajú és barna szemű nyugodt kisbaba volt, akinek egy hangját sem lehetett hallani. Yahiko szinte szárnyalt, hogy családja két kicsivel bővült. Ezért amikor Konant hazahozta a kicsikkel, meghívta a két Uchiha fivért, hogy áradozzon a boldogságáról. Legszívesebben ország-világnak szétkürtölte volna, hogy három gyermek apja. Konannak persze egyáltalán nem tetszett, hogy amint végrehaza értek, rá pár órával később vendégeket kellett fogadniuk. Nagyon könnyen viselte a két terhességét és a szülése után már két órával jártkált. Voltak olyan nők, akik ennyire könnyen viselték a terhességet, de többségnél nem így volt. A kis Nami nem nagyon örült a kisöccsei érkezésének, mivel a szülei, akik eddig csak vele foglalkoztak a két kicsit babusgatták. Egy nagy szobába voltak, ahol a szülök szabadidejükben a kicsikkel foglalkoznak. Mindenféle társasjátékok voltak fellelhetők a polcokon. A plazma tévén mese csatornák többsége volt beállítva és sok DVD mese sorakozott a szekrény tetején. A kék színű járóka oldalra volt állítva, hogy a két kicsi, amikor nagy lesz, ott tudja gyakorolni a felállást. A narancssárga szőnyeg lefedte mindenhol a parkettát és a helyiség is ugyanolyan színű volt mint a szőnyeg. Világos barna fotelekben lehetett kényelmesen elhelyezkedni és a világos barnabútorokon kicsi lila virágok díszelegtek, amiknek kellemes illata betöltötte a szobát.
Nami a szőnyegen színezett, a színes ceruzái és zsírkrétái szerteszét voltak szórva. Nem szeretett maga után összepakolni. Decemberben töltötte be a hetedik életévét, de még mindig nagyon hisztis kislány volt, és sokszor csúnyán beszélt az anyjával. Sokszor elszaladt vele a ló és ezért pofonnal zökkentették helyre. Amikor az apja is otthon volt, nagyon meghúzta magát és tündérien viselkedett, de amint egyedül marad az anyjával, nagyon rosszcsonttá vált. Mivel ő volt Konanék első gyermeke, így még egyáltalán nem tudták, hogyan kell a leghelyesebben nevelni őt ezért elkényeztették és nagyon sok mindent megengedtek neki. Egyedül Yahiko húzott határokat a lányának, mivel azért azzal tisztába volt, hogy szabályozni kell a kicsiket. Hato és Kaigan kíváncsian nézték a két kisbabát, aki nyugodtak aludtak a szüleik karjaiban.
- Anya, apa nem csinálnak semmit, csak alszanak. Nagyon unalmasak. - mondta Hato, aki elment inkább elfoglalni magát.
- Még nagyon kicsik. Ha majd nagyobbak lesznek ők is játszani fognak, akár csak ti. - mondta Nimera, aki nem győzött betelni az aranyos kisbabák látványától.
Olyan régen voltak az fiai ilyen picikét, nagyon szerette volna, ha újra ilyen picik lennének, de sajnos szépen lassan kezdtek felnőni. Nem lehetettek mindig anyuci pici fiacskái, és ezzel Nimera tisztába is volt, de azért jól esett volna neki, ha a gyermekei kicsit jobban engednék neki, hogy szeretgesse őket.
Sakura a két kicsivel foglalkozott, hiszen olyan kis aranyosak voltak.
- Jó, hogy egy kislány is lesz a családban. - mondta Itachi miközben nézte terhes sógornőjét.
Az idősebbik Uchiha fivér hallotta, hogy az apja hogyan reagált arra, hogy kislány unokája lesz. Nem értette a viselkedését, hiszen voltak bőven fiú unokái, ezért örülhett volna ennek a kislánynak is.
- Ezt mondd inkább apánknak.
- Hm. Az a lényeg, hogy szeretitek egymást. Vigyázz rájuk, nehogy bajuk essen, hiszen sokan...
- Tudom, nem kell emlékeztetned. - vágott bele szárazon Sasuke a bátyja szavába.
Itachi nagy levegőt vett. Az öccse soha nem hallgatott senkire, mindig a döntéseihez tartotta magát.
Sakura mosolyogva odament a férjéhez és átölelte. Nem nagyon tudott sokáig távol lenni tőle, mindig a közelségére vágyott. Hamarosan az ajkaik egymásra találtak és vad csókban forrtak össze. Hato, Kaigan és Nami undorral nézték a csókolózást, de még sem tudták levenni róluk a szemüket. A két anyuka csak nevetett a három gyerek reakcióján. Majd Nimera is odament a férjéhez és lesmárolta. Itachi hevesen birtokba vette felesége száját.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó